Mire kell figyelnünk, ha kisgyermekkel megyünk strandolni?

Nagyon fontos, hogy körültekintően válasszunk strandot. Kisebb gyerekekkel a legbiztonságosabb, ha gyermekbarát fürdőbe megyünk. De mitől lesz egy fürdő gyermekbarát?

Leginkább a biztonságos fürdőzési lehetőségtől. Jó, ha a legkisebbeknek van pancsoló, a nagyobbaknak pedig biztonságos élmény rész. Fontos továbbá, hogy a szülők távolabbról is rálássanak a gyermekekre. Akár úgy, hogy egy másik medencéből figyelik őket. És fontos, hogy legyen árnyékos hely is. Rossz idő esetén pedig be lehessen húzódni a fedett medencékhez. Ahol szintén adott a pancsolási lehetőség.

Ha már kiszemeltük a fürdőt, nézzük meg, hogy mindent elpakoltunk-e a táskába!

Legyen nálunk naptej, legalább 30 faktoros. De a gyermekeknél az 50 faktoros sem túlzás. Lehetőleg vízállót vásároljunk. Az innivaló, ennivaló adott. Előbbiből a víz a legjobb. Az evéshez vigyünk evőeszközt, az iváshoz pedig poharakat. Hűtőtáska is ajánlott.

A gyermekek biztonsága érdekében nem árt, ha viszünk úszógumit, karúszót – jobb felkészülni. Ezek többsége szájjal is felfújható, de ha labda, úszógumi, matrac is van a készletben, nem árt a pumpát is bekészíteni.

vulkan-therme-kinderwelt-13_02-2

A kánikulában az árnyék nagy érték. Nem minden strandon találhatók nagy fák, és a későn érkezőknek gyakran nem marad hűvösebb hely. Ezért célszerű árnyékot adó strandsátorral is készülni. Vagy legalább napernyővel.

Nem említettük, de természetesen fürdőruha se árt. Akár kettőt is vihetünk. Ezek szükség esetén cserélhetők. Vigyünk magunkkal továbbá törölközőt – ebből is kettőt – és strandplédet is. Legyen nálunk kalap, sapka, olyan, amit a vízben is hordhatnak a kicsik. Vigyünk továbbá olyan játékot is, amivel a szárazföldön is el tudunk játszani a gyermekünkkel.

Fontos, hogy jól felkészüljünk a strandolásra. Hiszen ha bármi is hiányzik a legfontosabbak közül, az teljesen el tudja rontani az élményt.

Nálunk, Celldömölkön egyébként minden adott, hogy a családosok is jól érezzék magukat. A szabadban gyermek csúszdamedence, kisgyermek-pancsoló és egy 560 négyzetméter vízfelületű élménymedence is található. De a benti részen külön gyermekvilág is várja a legkisebbeket. Nézzen erről galériát itt!

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020