Ha igazi kikapcsolódásra vágyik, a kisebb gyógyfürdő talán jobb választás

Kellemes dolog a nagy gyógyfürdőkben, wellness komplexumokban kikapcsolódni, de ma már a kisebb fürdők talán még alkalmasabbak arra, hogy igazán feltöltődjünk.

Főleg ősszel, amikor az átlagnál többen határoznak úgy, hogy gyógyvízben lazítanának. Az országosan ismert fürdők a hétvégéken és az ünnepnapokon zsúfolásig megtelnek, ami azért lássuk be, nem feltétlenül segíti az ellazulást. Ezzel szemben egy közepes méretű fürdőben nincs tömeg vagy óriási zaj. Vagyis: a szolgáltatások minősége és mennyisége is adott, és még zaj sincs. Gyakorlatilag minden feltétel megfelel ahhoz, hogy tényleg a feltöltődésről szóljon a pihenésre szánt idő. Ha pedig a szolgáltatásokat nézzük, szinte semmiről se kell lemondanunk. A

gyogyviz

Vulkánfürdőben például lehet szaunázni, van pezsgőfürdő, kérhető masszázs, rendelkezünk úszómedencével, és félig fedett gyógyvizes medencében is van lehetőség lazítani. Ráadásul mindez jóval kevesebbe kerül, mint egy nagyobb komplexumban. Igaz, mi hétköznap este tízig azért nem vagyunk nyitva, és pénteken, szombaton is “csak” fél kilencig lehet nálunk lazítani, de ez talán nem riaszt el senki. Hiszen reggel kilenc órától már várjuk a vendégeket. Szóval bőven van idő arra, hogy nálunk gyűjtsön egy kis erőt a fárasztó hétköznapok után és előtt. Viszont ha rövidebb kikapcsolódásra vágyna, négy és két órás belépőt is válthat a Vulkánfürdőbe. Akár olyat, amivel szaunázni is tud. Ez a lehetőség egy hétköznapi kikapcsolódásnál például költséghatékony lehet.

Vagyis mi úgy gondoljuk, hogy ha igazi feltöltődésre vágyna, és a zsúfolt fürdőzés helyett kellemes, hangulatos kikapcsolódást szeretne, a Vulkánfürdő jó választás.

Mi várjuk! Ha kíváncsi lenne az aktuális árjegyzékünkre, itt megnézheti.

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020