Úszással, masszázzsal és szaunázással is elűzhetők a tavaszi fáradtság tünetei

Érdekes módon nem azt érezzük az első tavaszias napokon, hogy a kellemes idő megérkezésével együtt a kedvünk is jobb lett. Épp ellenkezőleg, ilyenkor az átlagnál ingerültebbek és fáradékonyabbak vagyunk. Ha Ön is ezt érzi, ne aggódjon. Ezek a tavaszi fáradtság jelei. Amik szerencsére viszonylag könnyedén enyhíthetők.

Ahogy azt már korábban írtuk, egy relaxálós fürdőzés már önmagában nyújthat segítséget. De ha egy kis extra kényeztetésre is áldozunk, még sikeresebben küzdhetjük le a tavaszi fáradsággal járó megpróbáltatásokat. Mire gondolunk? Főként olyan szolgáltatásokra, amik serkentik a vérkeringést, egy kicsit kihoznak minket a tél utáni passzív állapotból. A legtermészetesebb módja ennek a sport.

Különösen az úszás, ami minden testrészt átmozgat. És nem csak fizikailag tesz fitté, hanem a sport közben termelődő endorfinnak hála a depresszív hangulatból is boldogabbra váltunk. De ha valamiért inkább kihagynánk ezt, kérjünk egy élénkítő masszázst. Ha jól átgyúrnak minket, sokkal frissebbnek érezzük magunkat, ami megint csak kimozdít minket az indokolatlan fáradtságból.

Végül menjünk szaunázni. Szokták mondani, hogy a szaunázás felér egy edzéssel. A szívnek biztosan. Ez így is van, de akkor élénkít igazán, ha az izzadás után hűtőfürdőt is veszünk. Ha Ön is így tesz, a tavaszi  fáradság tünetei az egyik pillanatról a másikra elillannak.

Persze egyeseknél nem ajánlott a felsoroltak végzése. Ha egészségügyi panaszai vannak, csak abban az esetben vegye igénybe a szolgáltatásokat, ha az orvosa ezt engedélyezte.

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020