Ősszel talán még fontosabbak a vizes / wellness élmények, mint nyáron

A strandolós időszaknak ugyan lassan vége, a szeptember kezdetével azonban kell lemondani a vizes élményekről. Sőt, ősszel talán még fontosabb a fürdőzés, mint nyáron. A mentális egészség szempontjából mindenképpen.

Az ősz ugyanis egy átmeneti időszak, amikor fel kell készíteni a szervezetet a télre. Erősíteni kell az immunrendszert és a szabadság után felgyülemlett stressztől is meg kell szabadulni. Amiből szeptemberben, a munkába való visszarázódáskor azért van bőven.

Szóval nem árt, ha a rendszeres szaunázás és az úszás mellett a gyógyvizes lazításra is szánunk időt. Fontos, hogy ezeket a feltöltődős napokat tudatosság kísérje. Már szeptemberben el kell kezdeni a kúrát. Ugyanis bármennyire is szeretjük a nyarat, a magas hőmérséklet, a napsütés mind megviselik a szervezetet, illetve a fent említett stressz okozta hatás is kezelésre szorul. Októberben aztán már komolyan fel kell készíteni az immunrendszert az egyre hűvösebb időre. Lelkiekben pedig a korai sötétedés és a változékonyabb, borongósabb napok miatt ajánlott edzettebbnek lennünk. November pedig már az év végi hajrára való felkészítésről kell hogy szóljon. Legalább is a wellness tekintetében.

A leírtakból kiindulva tehát nem árt, ha havonta legalább egyszer megyünk fürdőzni. Illetve nagyon jót teszünk akkor is, ha a fürdőzés mellett szaunázunk, kérünk masszázst és a megfázások megelőzéseként a sószobás lazításon is részt veszünk.

Ön így tenne? Várjuk ősszel is a Vulkánfürdőben!

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!