Így lesz tökéletes a páros wellness

Sajnos előfordul, hogy a páros wellness nem mindig a legjobban sül el. Pedig olykor csak apró dolgokon kellett volna ehhez változtatni. Mutatjuk, hogy mire célszerű figyelni, ha a párunkkal megyünk wellnesselni.

Ahogy az élet más területein, úgy a wellness alatt is szükséges kompromisszumokat kötni. Főleg akkor, ha a párunkkal megyünk. Ne csak a mi vágyaink teljesüljenek, a másik igényeit is figyelembe kell vennünk ahhoz, hogy kellemes élmény legyen a wellnesselésből. Mivel nem vagyunk egyformák, a wellnesshez való viszonyunk is eltérő lehet. Van, aki szeret sokat “ázni” a meleg vízben. Más pedig inkább úszna és szaunázna. Az ilyen helyzeteket előre kell tisztázni, hiszen az eltérő igényekből a helyszínen nagyobb eséllyel lesz vita. Ennek ellenére a túltervezés káros lehet. Ezért elég, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem csak rólunk szól a kikapcsolódás, és olykor engedünk a párunknak. Persze jogos a felvetés: ha mindketten másra vágyunk, miért mennénk együtt? – teszik fel a kérdést sokan. Mert közös pontok mindig találhatók.

A gyógyfürdőzés után ugyanúgy jól esik a pihenőtér nyugágyaiban ejtőzni, mint egy kiadós úszás után. Közös nevező mindig van. Amikor pedig külön vagyunk, tartsunk énidőt. Milyen jó dolog az, ha közösen megyünk egy olyan helyre, ahol mindketten tudunk kicsit magunkra is figyelni. És még egy nagyon fontos dolog: attól még, hogy mi nem szeretünk valamit, a párunk viszont igen, tegyük meg. Hiszen szeretjük a párunkat és azt szeretnénk, ha boldog lenne. Ez mindkét félre igaz – oda-vissza. Például ha az egyikünk szereti a jakuzzit, a másikunk 15-20 percet szánjon a közös pezsgőfürdőzésre. Ugyanezt tegyük meg fordítva is a párunk igényeihez igazodva. És így mindenki elégedett lehet a nappal. Senkinek nem lesz hiányérzete. Nem beszélve arról, hogy lesznek közösen megélt élmények is, amiknek a későbbi felidézése erősíti a kapcsolatot.

Szóval a páros wellnessről ne mondjunk le. Még akkor se, ha különböznek az igények. Csupán némi tudatosságot igényel a szervezés.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!