Mostantól akciós a belépő a Vulkánfürdőben

Mikor lazítanánk forró gyógyvízben, ha nem az őszi, téli hűvösebb időszakban? Meg akkor, amikor akciós a fürdőbelépő. Ez a két dolog most egyazon időszakra esik a Vulkánfürdőben, október 1-jétől december 31-éig ugyanis akciós áron váltható fürdőbelépő.

Pénteken, szombaton és vasárnap a felnőtt fürdőbelépő csupán 2 ezer 150 forintba kerül. Míg a nyugdíjas 1350 forint, a gyermek 1100, a diák jegy pedig 1350 forintba kerül.

A celli lakosoknak pedig még ennél is kedvezőbbek a hétvégi belépők. A felnőtt jegy 1300, a nyugdíjas és a diák 900, míg a gyermek 800 forint.

De nem csak az egész napos fürdőbelépők olcsóbbak. A délután négy óra után fürdőző felnőtteknek 1340 forintot, a nyugdíjasoknak, a gyermekeknek és a diákoknak 890 forintot kell fizetniük a fürdőjegyért.

A celldömölkiek kedvezménye ebben az esetben is több száz forint. Délután négy óra után a helyieknek a felnőtt jegy 990 forintba kerül. Míg a nyugdíjasoknak, a gyermekek és a diákoknak a jegye 690 forintért váltható meg.

Az öt perc szoláriumozás pedig 250 forint, a 10 alkalmas reggeli úszóbérlet 5 ezer, a 20 alkalmas pedig 9 ezer 500 forintba kerül – ezek is akciós szolgáltatások, és a lakhelytől függetlenül mindenkire érvényesek.

Várjuk ősszel is a Vulkánfürdőben!

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020