A gyógyfürdőzés a mozgásszerveket, a séta az agyat fiatalítja

Több okból ajánljuk a hozzánk érkező vendégeknek, hogy kössék össze a fürdőzést egy Ság-hegyen tett túrával. Egyrészt mert egy egykor működő vulkán kráterébe ritkán jut be az ember, másrészt mert a séta remek kiegészítője lehet a gyógyfürdős wellness-nek.

Ugyanis míg a gyógyfürdőzés testileg, az ízületeket regenerálva tart fitten, addig a séta az agyat fiatalítja meg. És nem csak képletesen szólva… Valóban évekkel lesz fiatalabb az agy ha rendszeresen mozgunk.

Egy friss kutatás eredményei szerint már hat hónapnyi rendszeres sétával visszafordítható az agy leépülése. A memória és a gondolkodási képesség egyértelműen javítható így. És ez még csak az öregedés megállítása. Ha a séta mellé még egészséges étkezés is párosul, az agyi funkciók javulni is kezdenek. A mostani kutatás szerint mindegy 9 évet is képes így fiatalodni az agy. Mindezt egyébként olyan alanyokon mérték le, akik már nyugdíjas korúak voltak és közepes szintű memória és gondolkodási problémájuk volt.

Meglehetősen bíztató…

A kutatás eredményei biztatóak, ezek alapján pedig még határozottabban ajánljuk a vendégeinknek, hogy az ízületek gyógyvizes regenerálódása mellett egy Ság-hegyi sétára is mindenképpen induljanak el, amikor nálunk járnak.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!