Gyógyúszás gyerekeknek a Vulkánfürdőben

Az úszás számunkra az egyik legegészségesebb mozgásforma. Számos jótékony hatása ismert minden korban, s ez kiváltképp igaz a gyerekekre vonatkozóan.

Nagyon fontos, hogy már idejekorán megtaláljuk számukra a legmegfelelőbb mozgásformát, amelynek következményeként aztán az élet számtalan területén rengeteg előnyre tehetnek majd szert.

Ilyen előny például, hogy már gyerekkorban megtanulják, mit jelent csapatban küzdeni egy közös cél elérése érdekében, de nevel a szabályok betartására és a kudarcok leküzdésére is, fejleszti az állóképességüket és a kitartásukat.

Mindezek felett mégis a legnagyobb hozadéka talán az egészségükbe való hosszú távú befektetés. Átmozgatja az egész testet, valamennyi izomcsoportot megdolgoztatja, ráadásul nem terheli feleslegesen az ízületeket.

Gondoltad volna, hogy az úszás a gyermekek csontozatára is kedvezően hat? A csontok megvastagodásában is fontos szerepet játszik, a teherbíró képessége is kedvezőbb lesz, ráadásul egy kutatás bebizonyította, hogy azok, akik gyerekkorukban úsztak, azoknak idős korukra sokkal erősebb csontozatuk lett.  

Egyebek között azért is érdemes ezt a mozgásformát már gyermekkorban elkezdeni, mivel a fizikai fejlődésben lévő szervezetet számos sérüléstől is megóvhatod.

További pozitívum, hogy az iskola mellett lesz még egy közösség, ahova a gyermekek tartozhatnak. S bár a mozgástól fizikailag a testük elfárad, mentálisan viszont sokat segíthet például a felgyülemlett feszültségek levezetésében.

Az úszás egy speciális fajtája a gyógyúszás, amire a Vulkánfürdőben is lehetőségük van az apróságoknak.

Gyógyúszás keretében a gyerekek szakember vezetése mellett gyógyulhatnak. Preventív hatása révén megelőzhetőek vele bizonyos betegségek kialakulása. További szép eredmények érhetőek el vele helytelen testtartás esetén, de ez a fajta mozgásforma az idegrendszerre is jótékony hatást gyakorol.

Mindezek tükrében tehát elmondható, hogy az úszás egy rendkívül hasznos mozgásforma a gyerekek számára. A gyógyúszás pedig célzott kezelést jelent egy-egy problémás terület esetén.

A Vulkánfürdőben a gyógyúszás órarendje a következőképpen alakul a nyáron: hétfőtől szerdáig 16:00 – 16:45 és 17:00-17:45 között, valamint pénteken 09:30-10:15 és 10:30-11:15 között várják az úszni vágyó gyerekeket, csupán egy pár hetes nyári szünettel kell számolnunk.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!