Ezért esik olyan jól a pihenés a fürdőzés után

Két dolog biztosan kell az igazán hatékony, pihentető wellnesshez. Az egyik a kellemesen meleg víz. A másik pedig egy megnyugtató környezetben lévő pihenőtér. 

Az előbbire azért van szükség, mert a szervezet akkor kezd el igazán pihenni, amikor a testhőmérséklet megemelkedése után kijövünk a meleg vízből. A lassú hőmérséklet-csökkenés ugyanis jelzi a testnek, hogy ideje pihenni. Vagyis lelassulunk, kellemesen, természetes módon fáradtak leszünk. És ilyenkor kell célba venni egy nyugodt helyet a fürdőben. Lehetőleg olyat, ahol kényelmes nyugágyakban tudunk pihenni. Az sem árt, ha innen esetleg olyan látvány tárul elénk, ami fokozza a megnyugvást, az ellazulást. Ezzel még teljesebbé tehetjük a pihenést.

Egyébként nem csak melegvizes fürdőzés, hanem szaunázás után is hasonló történik. A hő hatására kitágulnak az erek, csökken a vérnyomás, megnyugszunk. Majd, amikor kilépünk a szaunából, a test elkezd visszahűlni, ami elálmosít minket, és a szervezet egyfajta természetes regenerálódásba kezd.

A Vulkánfürdőben mindezeket természetesen átélhetjük. A gyógyvizes medencék mellett pezsgőfürdő és szaunázási lehetőség is várja a vendégeket. Illetve a fürdő rendelkezik egy kivételes kilátást nyújtó pihenőtérrel is. A szaunavilág feletti részről a nagy üvegablakokon kerszetül a Ság hegy látványa tárul elénk.

Próbálja ki, hogy itt lazít egy kicsit. A fürdőzés, a szaunázás után töltődjön fel ebben a pihenőtérben! 

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020