Masszázzsal a stressz ellen

Feszültség, ingerültség, ingerlékenység, stressz – rohanó világunk gyakran előforduló kifejezései ezek. Stressz akkor éri az embert, amikor egy szituáció olyannyira fenyegetővé válik, hogy az már szorongást vált ki belőlünk. És bizony az utóbbi néhány évtizedben a szorongásra okot adó szituációk és történések hatványozottan fordulnak elő a nagyvilágban, de ugyanúgy a közvetlen környezetünkben is.

Stresszforrás lehet például a dugóban való araszolás, a párkapcsolati probléma, a munkahelyi hajtás, a sürgető határidők, illetve ez utóbbiakat összeegyeztetni a családdal, és a háztartással.

Kis dózisban természetesen normális a stressz, sőt építő jelleggel is bírhat, ellenben hosszú távon, nagyobb mennyiségben már ki fogja fejteni a káros hatását.

Ráadásul mindezt egészen alattomos módon teszi, ugyanis szinte észrevétlenül emészt fel minket, s indít el egy betegségspirált. A kezeletlen stressz számos szomatikus betegség kialakulásában játszik komoly szerepet.  

Így hát a stressz korai felismerése és kezelése nélkülözhetetlen a kockázatok csökkentése végett, illetve az életminőségünk javítása miatt egyaránt.

A testünk természetes válasza a “Fuss vagy harcolj!”. A stressz növeli a pulzust, a légzésszámot, illetve fokozza az izmok feszültségét is. Ha pedig az izmaink hosszabb időn keresztül stresszben vannak, azaz egy megfeszített állapotban, az számos mozgásszervi betegség előidézője lehet. Ez az izomfeszültség leggyakrabban a nyak-, a váll- és a hátizmokat érinti, így nem ritka az ezekben a testrészeinkben fellépő krónikus fájdalom.

Ilyenkor lehet a segítségünkre a masszázs

A stressz kezelésére a masszázs kiváló megoldás lehet, mivel az pont az ellenkező hatást váltja ki a szervezetünkből, mint amit a stressz okoz.

 Az American Heart Association kutatásából kiderül, hogy a masszázs nagymértékben csökkenti a vérnyomást és az izmok feszültségét. A Help Guide szerint a shiatsu és a svédmasszázs tökéletesen hozzájárul az egész testünk ellazításához. A shiatsu kínai gyógyászaton alapszik, tehát a testet és a lelket egységként kezeli. Ez is masszázs ugyan, mégsem a hagyományos értelemben véve, ugyanis ez a kezelés ruhában, nyomás kifejtésével történik.

 

Mindkét masszázs hatása azonnal érezhető, és gyors megkönnyebbülést hoz. A stressz hatására az izmokban kialakult csomókat ezekkel a mozdulatokkal hatásosan fel lehet oldani.

Ezen felül egy kiadós masszázzsal a nyugodt éjszakai alvásunkért is sokat tehetünk. Ha pedig kipihentek vagyunk, akkor az idegrendszerünkre is pozitív hatást gyakorol. Nem beszélve arról, hogy általa a bőrünk szépségéért is sokat tehetünk.

Nem kérdés tehát, hogy a gyógyfürdőzéskor, a wellness hétvége alatt erre is áldoznunk kell. Ha a Vulkánfürdőbe jön, éljen a lehetőséggel! 

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020