Az emberi agy csodálatos. Rengeteg kutatás irányult, és irányul még ma is az agyműködés feltérképezésére, ennek ellenére még mindig vajmi keveset tudunk róla.
Ami biztos, hogy megdőlt egy elképzelés, amely elég sokáig tartotta magát. Eszerint születésünkkor kapott agysejtjeink száma életünk során pozitív irányba semmiképp, maximum negatív irányba változik. Azaz neuronjaink folyamatos csökkenő tendenciát mutatnak.
Úgy tűnik, ennek pont az ellenkezője igaz: ha valamivel intenzíven elkezdünk foglalkozni, akkor az agyunk annak a területe ugyanilyen mértékben fejlődik majd. De vigyázni kell, mert ez egy kétélű fegyver: a negatív gondolatainknak is ugyanolyan teremtő ereje van. Ha tehát folyamatosan stresszelünk, akkor az agyunk rááll és teret ad ennek a negatív gondolkodásmódnak.
Márpedig rohanó életvitelünk kedvez a stresszes életmódnak, az állandó idegeskedésnek.
De mit tehetünk azért, hogy ne konzerváljuk ezt az állapotot?
Meditáljunk! Elég volna napi 10 perc, hogy felül tudjuk írni vele a negatív gondolatainkat. De bizonyos időközönként azért nem árt egy-egy napot kifejezetten a testi-lelki ellazulásra szánni.
Miért meditáljunk?
Mert a meditáció ellazít, megtanít jelen lenni és a belsőnkre összpontosítani. Képesek lehetünk vele újraprogramozni az agyunkat, ehhez pedig nem kell mást tenni, mint néhány órára, napra eltűnni kicsit a világ elől.
Hogy segít mindebben a wellness?
Egy teljes ellazulást segítő masszázs rendkívüli módon járul hozzá a relaxált állapot eléréséhez. De már az is sokat segíthet a belsőnk lecsendesítésében, ha elmerülünk egy fél órára a kellemesen meleg gyógyvízben, vagy az, ha beülünk kicsit a szaunába és egyszerűen csak hagyjuk, hogy a hő tegye a dolgát.
A víz, a hő és a digitális eszközöktől mentes kellemes mikroklíma ideális környezet ahhoz, hogy elillanjon a hétköznapi feszültség és stresszmentes állapotba tudjunk töltődni.
Fontos tehát, hogy áldozzunk a belső feltöltődésre! Wellness-szeljen ön is, teremtse meg a belső harmóniát a természet erejével! Jöjjön el Celldömölkre! Várjuk a Vulkánfürdőben!