A koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig használható fel a SZÉP-kártyán lévő, idén lejáró keret. Erről a napokban határoztak az illetékesek. Eredetileg ugyanis május 31-e volt a határidő, a járvány miatt viszont a maradék összeget eddig az időpontig sokan nem tudták volna elkölteni.
A szabályok módosítása nélkül a bankok kamatot számolhattak volna a fel nem használt keret után.
Így ezen most nem kell aggódniuk a SZÉP-kártyásoknak, már a rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben.
Tehát akinek 2018-ban feltöltött juttatás van a SZÉP-kártyáján, ráér azt a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet megszűnését követően – 60 napon belül – elkölteni.
Minderre akár nálunk is kínálkozik lehetőség. Wellness, gyógyfürdőzés, strandolás is finanszírozható ugyanis a Vulkánfürdőben a SZÉP-kártyán lévő összegből.
Az árakról és a fizetési lehetőségekről részletek itt. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet pedig itt olvasható.



