Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter által közöltek szerint a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet elmúltával a színházak, a múzeumok, a mozik mellett a fürdők is újranyithatnak.
Persze konkrétumokat még nem tudni. Azt, hogy milyen korlátozásokkal lehet majd fürdőzni, egyelőre nem közölték. Ettől függetlenül biztató a hír, hogy a nyári főszezonban már lesz esély a belső medencékban való fürdőzésre is.
Gulyás Gergely elmondása szerint június 16-át követően egy-két napon belül megszűnhet a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet.
Azaz június 18-ától elvileg már újra birtokba vehetik a fürdőzők a belső térben lévő medencéket is.
Jelentős enyhítés és minimális korlátozás mellett a Vulkánfürdőben ez annyit jelent, hogy belső gyógyvizes medencék, az úszómedence, a gyermek tanmedence, a csúszdázós egység is újra üzemelhet.
Ez azonban egyelőre csak feltevés. Ha pontos szabályozásról értesülünk, azt azonnal közöljük itt a weboldalon.




