November 11-én családi napot tartunk a Vulkánfürdőben

Kíváncsi a programokra? Mutatjuk, mennyi mindennel készülünk.

Már délelőtt 11 órától indul a nap. Legalábbis ekkor nyílik a játszóház. Természetesen a fürdőzésre már korábban, reggel kilenctől van lehetőség. Itt megnézheti, milyen medencék várják, ha hozzánk jön kikapcsolódni.

csaladi1710

Délután fél kettőtől aztán csúszdaverseny kezdődik. Ahogy a korábbi alkalmakon, ezúttal is nagy csobbanásokra számítunk. Mindez egészen délután három óráig tart. Délután háromtól öt óráig pedig a búvárkodást lehet kipróbálni. Szerintünk kár lenne elszalasztani ezt a lehetőséget. Aztán amit talán a legtöbben várnak: közkívánatra újra fellép Szabyest. A koncert este hat órakor kezdődik.

Várunk mindenkit szeretettel!

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020