Legalább hat érvet tudunk mutatni.
Az első, hogy nálunk a szülők, a nagyszülők és a gyerekek is jól érzik magukat. A Vulkánfürdőben található több gyógyvizes medence, pezsgőfürdő, szaunavilág. Lehet úszni, kérhető masszázs, és egy külön a gyermekeknek való egységünk is üzemel.
A Vulkánfürdőben két olyan szabadtéri medence is található, ami egész évben működik. Az egyik egy forró vizes pezsgőfürdő. A másik pedig félfedett gyógymedence.
A fürdőnk közvetlenül átjárható a JUFA hotellel. Vagyis, ha itt foglalnak szállást, akár köntösben is átsétálhatnak a szobából a medencékig.
Mivel a Vulkánfürdő gyógyfürdő, ide akár gyógyulási céllal érkezhet. Nálunk TB-támogatott kezelések is kérhetők. Így még olcsóbbak a gyógyító szolgáltatásaink.
Persze a díjak egyébként is kedvezőek. Nálunk a környező fürdők belépőjegy árainak nagyjából a felébe kerül a belépés. Igaz, mi közepes méretű fürdő vagyunk, de a tartalmas wellness-hez itt is minden adott.
És nem csak a fürdőben lehet kikapcsolódni. Tőlünk csak pár száz méter a Ság hegy, ahol remek kirándulások tehetők. Csak nem hagyja ki, hogy egy egykor működő vulkán kráterében tegyen egy sétát? Igen, merthogy Celldömölkön erre is van lehetőség.
A hatodik ok pedig: ha a Szállás.hu-n foglal szállást hozzánk, 25 százalékos fürdőbelépő kedvezményt kap. Talán érdemes ezt is számításba venni.
Jöjjön el hozzánk ősszel (is)!



