Ilyen szabályok betartása mellett nyithatnak újra a fürdők – Lehet gyógyvízben fürdőzni vagy sem?

Jóváhagyta a Nemzeti Népegészségügyi Központ a  fürdőszövetség ajánlásait. Mutatjuk, mi változik a strandokon a korábbiakhoz képest.

Ahogy arra már egy korábbi bejegyzésünkben is utaltunk, a fürdők csak korlátozott szolgáltatás kínálattal nyithatnak újra a nyáron. De ez nem azt jelenti, hogy a vizes élményekben csak alig lehet részünk. Egyes gyógymedencék például működhetnek és a csúszdák, a víz alatti élményelemek is használhatók lesznek. 

Mutatjuk a konkrétumokat

Fontos szabály, hogy a fürdők csak úgy fogadhatnak vendégeket, ha személyenkén 4 négyzetméter vízfelületet és 16 négyzetméter szabadtéri zöld területet biztosítanak. Ezzel nagyjából felére csökken a fürdők befogadóképessége. Ami a gyógyvizes medencéket illeti: a szabályok szerint azok működhetnek, amiknél lehetséges a fertőtlenítőszer-adagolás. A vízi élményelemek közül pedig azok üzemeltethetők, amik nem járnak vízfelszín feletti hatással. Vagyis az örvények, a sodrófolyosók működtethetők, viszont a légbefúvással működő attrakciók – mint a különféle zuhatagok, nyakzuhanyok – sajnos nem helyezhetők üzembe. Ugyanez érvényes a szaunákra és a gőzkabinokra is. Ezek egyelőre nem használhatók. 

A csúszdák természetesen működhetnek.

Illetve a strand egységen lévő játszóterekre sincs korlátozás. Csupán annyit ír elő a szabályzat, hogy gyermekanimációt és csoportos foglalkozásokat nem lehet tartani. 

Persze a jegyvásárlással kapcsolatban is van szabályozás. A pénztárosoknak például kesztyűt, szájmaszkot vagy plexi védőfalat kell biztosítaniuk az üzemeltetőknek. A vendégeknek pedig lehetővé kell tenni a fertőtlenítőszer használatát. Természetesen – ahogy azt már a különböző áruházakban megszokhattuk – a betartandó távolságot felfestéssel kell jelölni a pénztáraknál. 

Előírás továbbá, hogy a belső vendégforgalmi részeken rendszeres legyen a fertőtlenítő takarítás: a kilincseket, a korlátokat, a villanykapcsolókat, a vizesblokkokat óránként kell fertőtleníteni.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!