Kíváncsi rá, hogy mennyit spórolhat, ha a fürdőnapokon jön hozzánk strandolni?

Akár több ezer forintot is megtakaríthat. De mit jelent az, hogy fürdőnap?

A Vulkánfürdőben hetente két alkalommal tartunk fürdőnapot. Egészen pontosan hétfőn és csütörtökön kedvezményesen lehet nálunk fürdőzni. Strandolni és gyógyfürdőzni is. Az árakat nézve ez annyit jelent, hogy a 2 ezer 750 forintos felnőtt napijegy mindössze 1390 forint, ugyanígy a diák és gyermek belépő is. Az előbbi eredeti ára 2 ezer forint, az utóbbié 1700 forint. Vagyis mindhárom esetében jelentős a kedvezmény.

De természetesen nem csak a felnőtt és a gyermek napijegyek olcsóbbak hétfőnként és csütörtökönként. A nyugdíjas korúaknak is jóval kedvezőbb árú a belépő mindkét napon. A kijelölt napokon a 2 ezer 200 forintos eredeti ár helyett csupán 990 forint az egész napra szóló jegy ára.

A családok akár több ezer forintot is spórolhatnak

A fentiek alapján tehát, ha többen érkeznek hozzánk – gyerekek és szülők, esetleg nagyszülők -, a fürdőnapokon akár több ezer forintot is spórolhatnak a jegyáron.

Tegyen így! Használja ki a lehetőséget! Az akció 2020. augusztus 31-éig érvényes.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020