Egy-egy gyógyfürdőzős alkalom is sokat jelent a szervezet számára

Nem csak kúraszerű használat során hozhat eredményt a gyógyvizes fürdőzés.

A víz hőjének, az adott közegnek pillanatnyi hatása is van. Ahogy azt a North American Journal of American Sciences folyóiratban írják, a hő és a víz által kiváltott nyomás tompítja a fájdalomérzetünket, blokkolja a fájdalomreceptorokat a testben. Ezáltal a mozgásszervek sem fájnak. Ezek a panasz sajnos a téli időszakban sokaknál jelentkezik. 

A gyógyfürdőzés sokat segít az egészség megőrzésében. Spa, gyógyvíz Celldömölk.
 

Ráadásul a vízben a szervezet lebeg, mondhatni súlytalan. Ami szintén jó hatással van az ízületekre.

Ugyanakkor a forró víz túlmutat a fájdalom enyhítési hatáson. Japán kutatók azt találták, hogy a forró vizes lazítás csökkenti a vérnyomást, felpörgeti a keringést és élénkíti az anyagcserét. Illetve méregtelenít. Többféle módon is. Például izzadás révén. Attól még ugyanis, hogy nem tűnik fel, bizony gyógyfürdőzés közben is verejtékezünk. Emiatt pedig a folyadék pótlása is nagyon fontos… Ugyanakkor az ellazulás csökkenti a szorongást, a stresszt. Plusz javítja az alvás minőségét és még az étvágyra is hatással van. 

Szóval nem lehet kérdés: a  gyógyfürdőzésnek rengeteg azonnali hatása van. Vagyis ha csak egy-egy nap jut a termál-feltöltődésre, akkor is megéri útra kelni. 

Akár Celldömölköt célba venni. Legyen szó kúraszerű gyógyfürdőzésről vagy egy rövidebb forró vizes feltöltődésről, várjuk a Vulkánfürdőben.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020