Nem sokkal ugyan, de tudta növelni a városban eltöltött vendégéjszakák számát Celldömölk. Egy év alatt nagyjából 1500-al javult az eredmény. A 2020-as 22 ezer 631 után 2021-ben 23 ezer 966 vendégéjszakát regisztráltak a településen.
A belföldi és a külföldi forgalom együtt tehát majdnem 24 ezer vendégéjszakát hozott a városnak.
Ami egy kis méretű gyógyvizes település esetében szép eredmény. Főleg, hogy a koronavírus-járvány a tavalyi évben is jelentős hatással volt az utazási kedvre. Sokan fontolták meg, hogy egyáltalán útra keljenek.
A gyógyvizes fürdőváros az eredménnyel egyébként a hatodik legnépszerűbb termálfürdős település Vas megyében. Ami egy olyan térségben komoly eredménynek tekinthető, ahol több országos hírű fürdő is üzemel.
És, hogy kik választják Celldömölköt kikapcsolódásuk helyszínéül?
Jellemzően azok, akik megfizethető áron szeretnének minőségi szolgáltatást. Olyanok, akik a tömeg helyett a nyugalmasabb gyógyfürdős feltöltődést választanák. Plusz, akik a gyógyvizes kikapcsolódás mellett az aktivitásra is szívesen szakítanak időt. Celldömölkön ugyanis erre a Ság hegy is kínál lehetőséget. Kerékpározás, nordic walking… a hegyet felfedezni mindenki számára remek program. Ahogy a város vallási emlékeit végigjárni ugyancsak. De ne feledkezzünk meg a Kemenes Vulkánparkról se. Az interaktív múzeum gyerekeknek és felnőtteknek is élményteli programokat kínál.



