A több napra utazók közül az idei húsvétkor is sokan választják a nyugat-dunántúli régiót. 2019-hez képest országos szinten akár negyedével is növekedhet a szálláshelyek forgalma. Annak ellenére, hogy a két évvel ezelőtti számokhoz viszonyítva 2022-ben 30 százalékkal is emelkedhetnek az árak.
A többség wellness-szelni megy és hotelben száll meg.
Minderről a Szállás.hu számolt be. Friss közleményükben olvasható, hogy a négynapos hosszú hétvégén útra kelők közül minden harmadik hotelt választ szálláshelynek, 26 százalék döntött apartman mellett, minden ötödik utazó vendégházban tölti a pihenésre szánt napokat, míg 16 százalék a panziók közül választott.
A szállásfoglaló oldalon leadott foglalások kosárértéke 60 százalékkal nőtt a 2019-es adatokhoz képest.
Ami egyrészt annak köszönhető, hogy többen döntöttek a magasabb kategóriás szállások mellett, másrészt annak, hogy 30 százalékkal emelkedtek az árak a két évvel ezelőtti szállásdíjakhoz képest.
A Nyugat-Dunántúlt egyébként a húsvétkor útra kelők 12 százaléka választotta utazási célpontként. Ezzel a Celldömölköt is magába foglaló régió a harmadik a toplistán. Az első Észak-Magyarország, a második pedig a Balaton környéke.



