Egy kis vízi aktivitás a gyógyfürdőzés előtt?

Gyógyfürdőzés egy kis mozgással kiegészítve. Ha Celldömölkre jön kikapcsolódni, számoljon ezzel a lehetőséggel.

A Vulkán Gyógy- és Élményfürdőben akár egy kiadós úszásra is sort keríthet. És most nem a gyógyvizes medencében való úszkálásra gondolunk. Annál komolyabbra. A celli fürdőben ugyanis egy hatsávos úszómedence is található. Ahol természetesen zavartalanul lehet úszni a hosszokat. Ez a medence kizárólag úszásra használható, így a pancsoló gyerekek, a vízben relaxáló vendégek sem fognak zavarni minket az aktivitásban. 

Az úszómedence egyébként télen-nyáron üzemel a fürdő fedett egységében. Közvetlenül a beltéri gyógymedence mellett található.

 

A 25 méter hosszú medence természetesen plusz jegy megváltása nélkül használható. A napijeggyel, négy és két órára szóló belépő vásárlásra esetén egyaránt adott a lehetőség az úszásra. 

Persze ha ilyen terveink vannak, némi elkőszületre azért szükség lesz. Úszósapkát legalábbis húzni kell. Illetve úszószemüveg sem árt. Már amennyiben komolyabb tempókra készülünk.

Ha tehát Celldömölkre jön fürdőzni, számoljon azzal is, hogy nálunk a relax lehetősége mellett a zavartalan úszáshoz is minden adott. 

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020