Ezért lazulunk el olyan könnyen a gyógyfürdőben

Egyáltalán nem véletlen az, hogy a gyógyfürdőkben sokkal könnyebben ellazulunk. A medencetérben uralkodó különleges mikroklíma egybek mellett ezt is segíti.

A gyógyvíz gőze miatt a levegőben nagyobb a negatív ionok mennyisége. Ez pedig hatással van a szervezet stresszoldó képességére. Vagyis már maga a fürdő közege hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben elengedjük a hétköznapi gondokat. 

Persze a különleges mikroklímán felül a számos wellness szolgáltatás is segíti mindezt. A gyógyvíz és a szauna hője, a különféle vízi masszázsok ugyancsak elősegítik azt, hogy a feszültség oldódjon bennünk. Akárcsak egy kiadós úszás. 

De önmagában a vízben való üldögélés is hatásos. Az, hogy nem tudunk percenként a telefonunkra nézni, már egyfajta stresszoldó faktor. Továbbá ilyenkor kénytelenek vagyunk kicsit a saját lelkünkkel foglalkozni, illetve a körülöttünk lévőkkel kommunikálni. Ami szintén segít kicsit kilépni a mókuskerékből, ezáltal oldódik a feszültség és sokkal objektívebben látunk rá a problémáinkra. Így a megoldás is könnyebben jön.

Ha van rá lehetősége, fürdőzzön rendszeresen. Használja ki a fürdőkben uralkodó különleges mikroklíma előnyeit. Akár nálunk, a celldömölki Vulkánfürdőben.

 

Tünetkereső

A gyógyvíz rengeteg egészségügyi probléma kezelésében segít!

Széchenyi 2020